A költő és a gyermek

Élmény. Beszámoló.

Lackfi János volt a kispesti Szabó Ervin könyvtár vendége egy szombat délelőtt. Szerencsére kaptunk egy fülest (ez kétértelmű...?), másszóval fű alatt hírt kaptunk róla. Amúgy eléggé el volt hallgatva, nem túl felhasználóbarát a könyvtárhálózat honlapja, szerintem.

Hatalmas élmény volt mindenkinek, aki odatalált. Még egy harmadikos osztályt is kivezényeltek, szerintem a biztonság kedvéért, de családok is megjelentek szép számmal. Az osztály is le lett nyűgözve.

Lackfi briliáns volt. Szórakoztató, könnyed, vicces, harsány, elbűvölő, szerény(telen), őszinte, sodró, nyers, lírai, kitárulkozó... és a fiamat is teljesen elvarázsolta. Mindkét gyerkőc végig figyelt, kacagott, csodálkozott... pl. hogy a kakadura lehet azt mondani, hogy pisidu? Szabad? Mondhat ilyet egy költő, egy felnőtt? Lackfi János, a buta felnőtt. Ilyet is lehet mondani, bizony.

Amint hazaértünk, (de már útközben is a hallott verseket próbálták rekonstruálni...) előkerültek a könyvespolcról a Lackfi kötetek. Igen, van pár, bevallom. Meg is mutatom mindjárt.
A fiam, már olvas, nekiállt lapozgatni, néha kért, hogy keressem meg ezt vagy azt verset, amit együtt hallottunk a könyvtárban, de aztán belefeledkezett a versörömbe. Rájött, az élmény hatására, hogy a vers mennyivel több, mint az a pár szó, ami egymás mellé van rakva.

Bejelölgetett verseket, gyakorlota, de aztán végül nem merte elvinni az iskolába... Másnap egy kicsi segítséget kértem a tanítótól (áldassék a neve!) és másnap már hajlandó volt mesélni az élményről. -Doma, milyen verseket olvasott fel a költő? -Én arra nem emlékeszem, hogy milyen verseket olvasott, csak azt tudom, hogy azóta csak Lackfi verseket olvasok otthon.
Aztán fel is olvasott négy verset a társainak.

Ezeket a könyveket vettük le itthon a polcról:









Hát így. Ballada a költészet hatalmáról.

A Bögre család 1., 2. a fa alá érkezik. Ez már biztos. Azokban van két nagy kedvenc, amit nem találtunk meg itthon.

Ezeket hoztuk haza a könyvtárból

Bár hónapról hónapra megfogadom, nem fogok ennyi könyvet hazacipelni, egyelőre csak egyre "rosszabb" a helyzet, lassan kimerítjük a maximálisan kölcsönözhető mennyiséget. :) Persze, kárpótol az a lendület, amivel a lányok itthon rávetik magukat az új szerzeményekre. És megérte az abszolút tiltás kerülése is; ez alkalommal már egyikük sem akart Disney könyvet hazahozni, amit eddig sohasem tudtunk elkerülni. (Eddig ez volt az a mese, amit legeslegelőször kellett elolvasni, aztán többet elő sem került a kölcsönzési idő alatt.. ;)) A vélemények kb. egy heti ismerkedés után születtek.

Kata könyvei (2+):


Klasszikus Marék mese, abból a fajtából, ami nekem is tetszik- a Boribon történetek közül azok a kedvenceim (kedvenceink), amiben van valami ritmika, és ez ilyen.


Ez pedig pont az ellenpélda, valahogy nem jött be igazán a történet, a lányaim ennek ellenére majdnem ugyanannyiszor kérik ezt a mesét is, mint a 7 lufit. (Az eddigi rekorder az eredeti Boribon, a szürke mackó volt.)


Régóta keresek olyan könyvet, amivel az óvodásomnak érzékeltethetném, megtaníthatnám az évszakok, hónapok váltakozását. Itt minden hónaphoz tartozik egy aktuális történet. Mesének nem valami nagyszerű, de kedves kézműves ötleteket meríthet belőle az ember, s egy évszakokról szóló beszélgetésnek jó alapja lehet. (Marék Veronika Tegnap, ma, holnap-ját korábban szintén az idő megmagyarázásához, illusztrálásához segítségül vásároltam, nem aratott nagy sikert, és különösebb eredményt sem hozott.)


Az első pillanattól, ahogy megláttam, beleszerettem a Kis Királylány karakterébe, annyi humor és báj van benne. Eddig leginkább mesefilm formában találkoztak vele a lányok; a könyvekkel most ismerkedünk. Nos, ez a mese jó kis öngól volt: így jár az az anya, aki tanmesékkel akarja megtömni a nemalvós gyereke fejét- és nem olvassa el előre a mesét. Semmi tanulság, semmi meggyőzés, hogy mégiscsak éjjel kéne aludni, a végén viszont egy aranyos csattanó, amit már az ovis is jól megért és kuncog rajta. A kicsi ezzel szemben remek ötleteket merített további kifogások felhozatalára esti alvásidő környékén. :D
(Itt lehet belekukkantani.)


Számomra nem vált teljesen egyértelművé, miről is szeretne szólni ez a mesekönyv- a számolásról, az élőlények közlekedési módjairól vagy magukról a rovarokról, mindenesetre egyik témát sem sikerült megfelelően körbejárnia, a vékonyka füzet eléggé szerteágazó, esetlegesnek tűnő, jó sok hozzámeséléssel azért használható, ha a gyerekeket le tudják kötni a kedves illusztrációk. A könyv végén a szülőknek külön útmutató is van a használathoz.. de ez inkább csak vicc.
(Itt lehet belekukkantani.)


Az őszi tematikus könyveket böngészve találtam erre a kötetre, melynek az illusztrációit rögtön elragadónak tartottam. Sajnos, mellé egy igencsak lapos, mindenféle bonyodalom és konfliktus nélküli történet társul, klisészerű befejezéssel; kb. a Manómesével egy kategória.


Sajnos, az Őszi böngészőhöz nem jutottunk hozzá, így jobb híján - próbaként, beválik-e itthon- a télit kölcsönöztük ki. Számomra kicsit a nyelvtankönyvek képi világát idézi, a hátoldalról állandóan puskáznunk kell a karakterek neveit, tulajdonságait, de még erősen az ismerkedési fázisban járunk csak; ezt a könyvet önállóan egyikük sem vette még le a polcról, de amikor én veszem elő, sikerül lekötnöm vele őket.

(Sára, a középsős lányom könyveit inkább egy külön postban veszem sorra.)

Csipkerózsika

Az előtörténet: Bár Disney-féle Csipkerózsikát nálunk otthon biztos nem látott Do - más Disney-t se nagyon -, azért az óvodából hazahozta a lelkesedést. S persze ostromolt hónapokig, hogy vegyük meg azt a könyvet, ami Zsófinak meg Dórikának és még ki tudja ki mindenkinek megvan. Keményen ellenálltam egy darabig, aztán a Haus der Musikban (és a múzeumi boltban) tett látogatásunk húzott ki a slamasztikából, ott ugyanis megláttam ezt a Csipkerózsikát.

A szépen megrajzolt mesekönyvben olvasható maga a mese, sőt az első oldalon a zenemű keletkezésének története is - s a hozzá adott CD-n meg lehet hallgatni a Csajkovszkij -féle mesebalettet. A legjobb pedig az egészben, hogy a könyv végén van egy lista, hogy melyik darab a CD-n melyik laphoz tartozik a könyvben. Így miután egyszer elolvastam magát a történetet (na jó, persze röpfordítani kellett), meghallgattuk a zenét, s közben mindig néztük hozzá a kapcsolódó képet, felidéztük, hogy a történet melyik részénél tartunk éppen.

Nem viccelek, a vásárlás napján négyszer hallgatta végig Do a CD-t, és persze addigra már tudta, hogy mikor miről szól a zene. Mostanra ott tartunk, hogy nagyon jól ismeri az egyes részleteket, sőt, néha kéri, hogy ezt vagy azt újra kapcsoljam be, mert van, amit különösen szeret. S amitől a legboldogabb vagyok, az egyes zenei motívumokhoz - ez már saját kútfőből van - hozzákapcsol egyes részleteket, pl. hogy most bújik át a királyfi a tövises sövényen.

Ugye, mondanom sem kell, hogy mióta ez a Csipkerózsika megvan, nem hiányolja a Disney-verziót. :)

Tudom, ebben a blogban kicsit kakukktojás ez a könyv, hiszen németül van, de egyszerűen annyira átütően jó, hogy nem bírtam nem írni róla. Az idegen nyelvű könyveknél egyébként nekünk bevált módszer, hogy a fordítást egyszer leírjuk, és aztán nem kell minden alkalommal rögtönözni. Sajnos hasonló jellegű magyar könyvet nem ismerek, pedig nagyon nagy szükség lenne rá. Én pl. nem gondolom magam különösebben zeneértőnek, és nem tudnám magamtól így elmagyarázni, átadni a zenék meséjét. Viszont ahogy a mi példánk is mutatja, kis segítség - az a lista a könyv végén - is elég, s a többi már megtörténik a gyerek és a zene között.

Léghajóban Gerald Durrell-lel

Szívből ajánlom ezt a két könyvet. Csodás, finom rajzokkal, kedves, jól követhető történetek. Nálunk mindenki szereti. A könyveket is és az állatokat is, no meg a dínókat is. Ja, és ilyen léghajót nagyon-nagyon szeretnénk.

Durrell-től még:


Ezt a könyvet vagy 20 éve némán csodálom. Remekmű a jó kifejezés. Hihetetlen fotók.