Évek óta őrizgetek a könyvespolcon négy vadonatúj könyvecskét. Annyira megszerettük ugyanis őket, hogy - bár az eredeti, rongyos-foltos példányaink is megvannak - egyszer egy leárazáson mindegyikből vettem még, hogy egyéves, kétéves szülinapokra másoknak is vihessünk belőle. Ezen a könyvsorozaton tapasztalták meg a gyerekeim legelőször, 1,5-2 évesen, a könyvlapozgatás örömét, ez volt az a négyes, amit bármikor szívesen forgattak, hallgattak, a pompás rajzok figuráit lerajzolták - sőt, az elsős fiam, éppen megtanulván olvasni a nyomtatott kisbetűket, életében először ezeken a könyveken tapasztalta meg, micsoda öröm halkan, magunkban, önállóan végigolvasni egy könyvet. Ezt az örömet az sem csökkentette, hogy a mondatokból egy oldalra csak egy jut, és az is nyúlfarknyi.
Satoshi Kitamura könyveiről van szó: Hápi maszatos, Morzsi szomjas, Marci éhes, és a legkedvencebb kedvenc, Cicus álmos. Na, ezen aztán számtalanszor számbavettük, hogy az a lila pufi zöldség a konyhában padlizsán, hogy a mosdó szélén van a szappan, meg efféle praktikus dolgokat, Hápi kalandjait olvasva meg zúgtunk, mint a viharos szél, esőcseppet játszottunk az ujjainkkal és jó nagyot toccsantunk a sárba.
Nekem ezek a könyvek a kicsi gyerekekkel eltöltött idő minden szépségét hordozzák.
Hát Isten hozott!:)
VálaszTörlésTetszik a belépőd!:)
Örülök, megtiszteltetés belépni a körbe! :-)
VálaszTörlésTényleg a macska a legjobb arc! És kipeheni magát a végére?
VálaszTörlésSzívesen elolvasnám... elolvasnánk. Van is nálunk elsős a háznál. No, majd utánanézünk.
Hát persze, a gazdi ölében. :-)
VálaszTörlés