A kutyán kívül a könyv a gyerek legjobb barátja. A kutyán belül pedig túl sötét van az olvasáshoz...

2010. december 4., szombat

Könyv a valódi Mikulásról

Azt úgy nagyjából talán mindenki tudja, hogy a Mikulás valódi személy volt és hogy az ő jószívűségére emlékezve csempészünk cukrot, diót, mogyorót a gyerekek kitisztított csizmácskáiba. Aki viszont ennél pontosabbat is szeretne tudni - meg elmesélni a gyerekeinek - annak szívesen ajánlom a Bencés kiadó Szent Miklós című kis füzetkéjét.

Megtudhatjuk például, hogy Miklós is mások jószívűségének köszönhette, hogy felnőtt, hiszen szülei halála után nagybátyja nevelte fel. Persze szerepel az ismert történet is, hogy szegény lányok hozományának valót ajándékozta oda titokban, de pl. az is, hogy egy éhínség idején egy kereskedőtől felvásárolta egész hajórakományát és azt szétosztotta a szegények között. És még az is, hogy Miklós miért lett a hajósok és bajbajutottak védőszentje. De ezt már nem árulom el, olvassátok el a könyvet!

Már három éves kortól élvezhető, mert minden lap egy nagy kép, s csak rövid kis szövegek vannak hozzá.

1 megjegyzés:

  1. Megszereztem a budapesti Bencés boltban és sok finom csokit is találtam ott. És vettem is. Nagyon finomak!

    VálaszTörlés