Ezt a mesekönyvet a könyvtárból kölcsönöztük ki, egyszerűen nem tudtam ellenállni a lenyűgöző borítónak. A történet sajnos, már korántsem olyan fantasztikus, egysíkú, még a gyerekek számára sem tartalmaz semmi meglepő (vagy akár klisészerű) fordulatot, bonyodalmat, inkább a művészi illusztrációk teszik rendkívülivé a kötetet. A lányaim is lelkesen nézegették a képeket. A rövidke meséhez nem volt sok kérdésük, hozzáfűzni valójuk, bár, ha épp tanulságot akarunk levonni a történetből, kis hozzámeséléssel, beszélgetéssel azt is meg lehet tenni. Többszöri átlapozás után nem venném meg a könyvet, de a könyvtárból hazacipelni azért érdemes volt. A könyv egyébként a Naphegy Kiadó Művészi könyvek sorozatának része, biztos vagyok benne, hogy a többi kötetre is sort kerítünk majd.
És egy kapcsolódó felvetés, ami szintén érdekes része a gyerekkönyveknek; a sok esetben általam szépnek tartott illusztrációk nem mindig kötik le a gyerekeket, míg - köztudomásúlag- a Disney-szerű giccseket szinte kivétel nélkül szívesen nézegetik.. (Ami pl. nagyszülők kedvenc érvelése szokott lenni a harsány és ízléstelen mesekönyvek vásárlásakor) Vajon hol lehet megtalálni a közös keresztmetszetet? Mennyire lehet, kell a gyerek esztétikai érzékét befolyásolni a mesekönyvek által? (Mutatok majd olyan mesekönyvet is, ami vélhetőleg elég megosztó lesz majd giccs, nem giccs kérdésben.. :) )
